Csodák Beaver Creekben sincsenek: Marcel Hirscher nyerte a férfi óriás-műlesiklást a Birds of Prey lejtőjén. Megérdemelten, nagy fölénnyel, ám nem mindennapi (bár nála az elmúlt két nap alapján mindennapos) szerencsével. Nagy ellenfelei már az első futamban kiestek, egyedül a remeklő Stefan Luitz állíthatta volna meg, aki viszont a második futam legalján hibázott. A második így Muffat-Jeandet, a 3. Kristoffersen. Svindal el sem indult.
Látván láttuk: Lindseyt Lake Louiseban legyőzni lehetetlen
repens 2015.12.06. 22:37
A várt forgatókönyv szerint ért véget a női alpesi sízők hétvégéje Lake Louiseban: Lindsey Vonn a két lesiklás után a szuper-G-t is bántó fölénnyel nyerte. Nagy meglepetésre az osztrák Tamara Tippler lett a második, kevésbé meglepő, hogy a szintén osztrák Cornelia Hütter is felfért a dobogóra. Alighanem előny volt az alacsony rajtszám, már csak ezért sem meglepő, hogy Miklós Edit nem tudott bravúrt elérni, és lemaradt a pontszerzésről.
Szárnyaló norvégok – Kenneth Gangnes nyerte a vasárnapi versenyt Lillehammerben
adammalysza 2015.12.06. 18:58
Három verseny után már a második norvég győztest avatjuk idén, hiszen Kenneth Gangnes a hazai pálya minden előnyét kihasználva, fölényesen nyerte a tegnapihoz hasonlóan ismét a normálsáncra áthelyezett versenyt, s hogy Alexander Stöckl kapitány öröme még teljesebb legyen, Johann André Forfang 3. helye révén ismét két embere állhatott a dobogón a 2. helyen a "norvég szendvicsbe" beékelődő Peter Prevc társaságában. Eközben a VK éllovas Severin Freund a 10. helyről mentett egy nagyot, ugyanis egy jó második ugrással fel tudott jönni ötödiknek, ami éppen elég volt ahhoz, hogy a nap végén megőrizze a sárga trikót.
Másodperccel veri a világot: Vonn 69!
McDave 2015.12.06. 13:17
Érdemi hiba nélkül síelt tegnap az amerikaiak világsztárja, nem is lehetett másodpercen belül követni. A már pénteken is remeklő Fabienne Suternek összejött végre a jól megérdemelt dobogó, a harmadik helyen pedig az előző napon másodikként zárt Cornelia Hütter végzett. Miklós Edit megismételve előző napi teljesítményét a 22. helyet szerezte meg.
Az időjárás közbeszólt: Hirscher már Szuper-G-ben is VK-győztes
McDave 2015.12.06. 00:50
Szezononként mindig akad legalább egy olyan verseny, aminek a forgatókönyvét átírja az időjárás szeszélye. Ilyen alkalom volt a mai. A megkurtított pályán az elsők közt rajtolók komoly előnyt élveztek, ami fényesen jelez a tény, hogy az érdemi eredményre korábban képtelen, semmi rendkívülit nem produkáló Mattia Casse 1-es rajtszámmal kis híján dobogóra állhatott. Eljött a nagy nap Marcel Hirscher számára, remekül meghúzta a kanyargós szakaszt, a vele azonos körülmények közt indulókat lazán verte, az már a szerencse műve, hogy egy erős TOP15 helyezésből győzelem kerekedett. Külön pozitívum osztrák részről a norvégok szereplése, Aksel Lund Svindal csupán a 21. helyen végzett, míg Kjetil Jansrud pont nélkül zárt.