Parázs küzdelemben Kristoffersen győzött Leviben! Samsal az 56.
McDave 2014.11.16. 15:24
Megnyalhattuk ma is mind a 10 ujjunkat, annyira fergeteges versenyen vagyunk túl. A Levire oly jellemző tapogatózó, kis időkülönbségekkel teli első futam után egymást licitálták felül a fiúk, a végéhez érve pedig egy sokáig emlékezetes verseny kerekedett. Henrik Kristoffersen karrierje második győzelmét szerezte a Világkupán, mögötte a hasonlóan klasszis sízéssel jelentkező Marcel Hirscher következett, de a hátsérüléssel bajlódó Felix Neureuther dobogója is megérdemel egy kalapemelést. Dalibor Samsal egy első futamos 56. hellyel kezdte meg szereplését magyar színekben.
Amint elérkezünk a lappföldi Levibe, két megállapítás rendre elhangzik a beszámolókban már-már a közhelygyűjteménybe illően. Levi, a versenynaptár leginkább északon fekvő helyszíne, illetőlegesen a férfiak sirámai, miszerint a Levi Black alapvetően nőknek készült, kimondottan lankás pálya. Ezzel mi sem vitatkozunk, a nézőközönség oldaláról nézve ez is hordoz magában némi pozitívumot, az évről évre rendkívül szoros versenyeket tekintve. Idén sem volt ez másként.
Szélcsendes, de igencsak ködös időben vette kezdetét a szezon várva várt első férfi műlesiklása. Henrik Kristoffersen (2.) rögtön magához ragadta a kezdeményezést, menetébe nehezen lehetett belekötni, várható volt, hogy sokan nem fogják ma megelőzni. Felix Neureuther (8.) sízése már kevésbé volt dinamikus, hibázott is itt-ott, mentségére legyen szólva, hátfájdalmai nem múltak el teljes egészében. A svédek első üdvöskéje két szektoron át tartotta magát, lent aztán a némethez hasonló mértékben maradt el Mattias Hargin (9.) a norvég ifjonctól. Marcel Hirscher (1.) magasról húzta az íveket, s félelmetes lendülettel. Sokat elmond Kristoffersen menetéről, hogy ezzel együtt is csupán 6 századdal állt élre az osztrák. Fritz Dopfer (5.) gond nélkül, biztató 4 tizedes hátránnyal abszolválta a pályát, kevéssel már még nála is jobban ment Patrick Thaler (4.), a dél-tiroli is a pálya végén került nagyobb hátrányba.
Mario Matt olimpiai bajnokként penderült ki a pályáról igen korán, de az utána következő páros sem járt sokkal jobban, Stefano Grossnak (26.) és Reinfried Herbstnek (25.) is sokáig kellett izgulnia, továbbjut-e egyáltalán a második körbe. Markus Larsson (66.) esete ennél is sivárabb volt, rend kedvéért visszagyalogolt, esélyeit persze már rég eljátszotta rontásával. André Myhrer (7.) dobogóesélyes menete után négy betlivel felérő csúszás következett – illusztris nevek prezentálásában. Ivica Kostelić (40.) úgy zuhant ki a pontzónából, hogy méretes hibát nem is vétett, egyszerűen bűnlassú volt. Jean-Baptiste Grange (52.) megbicsaklott ugyan egyszer, de ő sem foghatja csak erre gyengélkedését, Alexis Pinturault (67.) és a sérülése után visszatérő Jens Byggmark (69.) viszont zéróról indult újra a pálya közepén.
Ted Ligety (22.) laza másfeles hátrányával még csak-csak hátradőlhetett, elvégre kettővel utána Benjamin Raichtól (18.) sem telt sokkalta több. De aki ezen a pontos úgy hitte, kész, ennyi, elfogyott a pálya, nem lesznek itt már nagy idők, hatalmasat tévedett. Levi ismét megmutatta magát.
Miközben Szabó Gábor a Magyar Sí Szövetség elnökével karöltve féligazságokkal igyekezett csillapítani a Samsal Dalibor honosítása körüli fesztivált, sorra jöttek a jobbnál jobb sízések. Alekszander Horosilov (6.) beelőzte a Myhrer és Neureuther fémjelezte bolyt, majd Missillier (32.) enervált mutatványa után Sebastian-Foss Solevaag (3.) igazolta, valamit nagyon eltalálhattak ma a norvég szakemberek, s nem mellékesen tehetségét is. De kiemelésre érdemes még Adam Žampa (10.), Giuliano Razzoli (11.), Daniel Yule (12.) és Leif Kristian Haugen (13.) teljesítménye is, miután mindannyian másodpercnél kisebb különbséggel értek célba.
Ez egy olyan verseny volt, amin harmincon túlról is lehetett kiemelkedőt nyújtani. A szebb napokat is megélt Cristian Deville (15.) sízése volt a nap szenzációja, az olasz veterán 70-es rajtszámmal 1,25-ös hátránnyal! Öröm volt újra ilyen magaslatokban látni Julien Cousineu-t (40-essel a 17.) és Julien Lizeroux-t (31-essel a 23.), negyvenen túlról harcolhatott tovább a pontokért az olasz Riccardo Tonetti (45-össel a 20.) és a német Philipp Schmid (42-essel a 21.), Pavel Trihicsev (54-essel a 29.) személyében két orosz alpesi síző folytathatta szlalomban (volt ilyen az elmúlt 20-25 évben?), a sort pedig a cseh Kryštof Kryžl (59-essel a 30.) zárta.
Samsal Dalibor (56.) magyar színekben történő bemutatkozása felemásra sikerült. Egyfelől olyan sízőkkel partiban volt, mint Nolan Kasper, vagy Reto Schmidiger, másfelől viszont a bizonytalanabb meredekkel vesztett tempónak köszönhetően alig maradt 3 másodpercen belül Hirscherhez képest. Végül az 56. helyen végzett - 81 indulóból és 70 célba érkezőből.
.......................................................................................................................................
Az osztrákéhoz képest több széles ívvel tarkított nyomvonalat állított össze a norvégok trénere, közte néhány egészen rafinált kapuval. A nagyobb időkülönbségek ebből eredeztethetők.
Kryžl (25.) nem védett semmit, épp eleget rontott ahhoz, hogy komoly előrelépéssel ne kalkulálhasson. Az oroszok részéről Pavel Trihicsev (20.) a maga szintjén remekelt, élete első műlesikló pontjait szép helyezéssel szerezte meg. Chodounsky (26.) és Hörl (27.) menete már nem sikerült túl épületesre, az amerikai hátrabillent párszor, míg utóbbi túl sok élt használt meredeken. Gross (21.) sem lehetett büszke mai teljesítményére, komoly késései nélkül is konkurált vele az orosz, ami azért aggasztó jelenlegi formájára nézvést. Reinfried Herbst nagy lendülettel érkezett a lesorolós részhez, a meredeket azonban már nem érte el, a sorolós résznél kapura lépett. Zenhäusern (23.) hórihorgas méretei nem igazán idomultak a levi lejtőhöz.
Julien Lizeroux (19.) taszította le az élről az oroszt, s bár azonnal át kellett adni a vezetést Ligety-nek (18.), az amerikai eszement, pár necces kapuvétellel tarkított menete sem ért jelentős javítást. Philipp Schmid (14.) ellenben tekintélyes, majd’ 5 tizednyi előnye már sokat ígért, a reklámszüneti meg is tartotta pozícióját. Tonetti (17.) kissé biztonsági menete élete legjobb eredményét hozta meg számára, Muffat-Jeandet (21.) a vertikális kapuknál történt egyensúlytévesztést bánhatja, túl sok lendületet veszített ott ahhoz, hogy egyébként igencsak Pazar sízésével ezt érdemben kompenzálni tudja. Benjamin Raich (15.) a meredek előtti törésnél szúrt el két kaput, Cousineau (16.) alapjában biztonsági menete elérte célját, míg Axel Bäck (24.) biztatóan erős kezdés után a meredeken bukott másfelet.
Cristian Deville (13.) révén új elsőt köszönthettünk, az olasz végérvényesen visszatért a mezőny elejébe, meggyőző ritmusban teljesítette a pályát. Pechére az utána következők egy kivétellel mind magas szintet hoztak, így érdemi előlépésre már telt tőle. Elsősorban remek meredekével élete legjobbját síelte Anton Lahdenperä (11.), de a vezetést csak Haugen korai kiesésével tudta őrizni. Daniel Yule (10.) szép előnnyel állt élre, a pálya végi gyengélkedését bánhatja csak, de azt nagyon, Razzoli (12.) épp ellenkezőleg, ő a meredeket szúrta el, így hiába javított a végén, csak a pillanatnyi harmadik helyhez volt elegendő. Régen látott sebessége viszont visszatérőben. Žampa (28.) nagyot akart ma hasítani, a brutális lendület hamar megbosszulta magát, két gyalogolást is bemutatott, 108%-on túl vergődött célba. Mattias Hargin (7.) már bő fél másodperccel került élre, az addigi legjobb futammal tán a dobogó is látókörébe került.
Egészen Felix Neureuther (3.) parádés siklásáig. A német szektorról szektorra jobban belelovalta magát, a végére 4 tizedes előnyt mutatott a stopper, amivel meg sem állt a dobogóig. André Myhrer (9.) felejtős meredekével kiírta magát az érmekért folyó csatából, Horosilov (8.) pedig egy biztonságinak induló, majd a végére beerősítő menettel élete legjobb műlesikló eredményét vágta zsebre. Fritz Dopfer (6.) kompakt menete után kettős német vezetéssel kezdődhetett a finálé. Patrick Thaler (5.) energikus sízése akár érmet is érhetett volna, ha nincs az a pár széles kanyar a meredek elején. Az olasz szlalomosok formája mindenesetre szép szezonnal kecsegtet.
Ami akár meghozhatja Sebastian-Foss Solevaag (4.) berobbanását, az ifjú norvég úgy kapott ki egyetlen századdal a karriercsúcsot jelentő pódiumról, hogy egy nagy, s egy óriási hibát is elkövetett. Azokat leszámítva parádésan síelt végig. Akárcsak Henrik Kristoffersen (1.), annyi különbséggel, hogy a junior-világbajnok még hibátlanul is tette dolgát. 6 tizedet osztott ki Neureuthernek, a hurok ott szorult Marcel Hirscher (2.) nyaka körül. Az osztrákot persze nem olyan fából faragták, hogy megrettenjen effajta kihívástól, végig szorította a norvég idejét, a célban csupán 12 századdal maradt el tőle. Két-három klasszis futam további kb. tucatnyi remek sízéssel – nos, kell ennél több?
A verseny részletes statisztikájáért kattintsál erre a linkre!
A schladmingi „Nachtslalom” után második győzelmét aratta a Világkupán Henrik Kristoffersen, a norvégok 20 esztendős gyémántja hetedik alkalommal állt dobogóra, s könnyen lehet, most már végérvényesen beköszönt a világelitbe. Marcel Hirscher kereken 60. pódiumának, ezen belül a 29. szakági dobogójának örülhetett, összetettben megszilárdította vezető helyét. Kevesen, talán maga Felix Neureuther sem nagyon hitt ma egy jó szereplésben mai 24. műlesiklós VK- dobogója összességében épp a 30. karrierje során. Elnyűhetetlen Felix, vele is számolnunk kell szlalomban – akárcsak a norvég, az olasz és a svájci specialistákkal.
Folytatás következik két hét múlva, a lányok Aspenben, a fiúk Lake Louise-ban versengenek.