Síparadicsom

Tegnap a férfiak csapatversenyével véget ért a síugrók számára a lahti világbajnokság, amelyen néhány nap erejéig mi is ott lehettünk, így egy kicsit a helyszínen begyűjtött élményekre is emlékezve idézzük fel, hogyan dőlt el az öt aranyérem sorsa, amit síugrásban kiosztottak.

Címet védett a világverseny-specialista

Az első verseny a programban a nők normálsáncos egyéni versenye volt, amelyen a nagy kérdés előzetesen az volt, hogy vajon tud-e végre a most már négyszeres VK-győztes Sara Takanashi világversenyt nyerni, mert hogy ez eddig még nem sikerült a japán klasszisnak. A nemleges válasz már a verseny első sorozata után körvonalazódni látszott, azt viszont nem nagyon gondoltuk volna, hogy az ekkor még csak a 3. helyen álló Carina Vogt örülhet majd a legjobban a végén, megvédve ezzel a 2015-ben Falunban megszerzett címét ugyanúgy megkönnyezve a győzelmét, mint annak idején Sochiban az olimpián. A japán lányok ezzel együtt bizonyították erejüket, hiszen Yuki Ito lett a második, Sara Takanashi a harmadik, míg az első kör után az élen álló norvég Maren Lundby végül csak a 4. helyen végzett.

Részletes beszámolónk

Képeink a pénteki napról:

Krafté a normálsánc

Részletes beszámolónk

Egy nappal később rendezték a férfiak normálsáncos versenyét, ahol nehéz volt egyértelmű esélyest megnevezni, bár többek szemében a VK-éllovas Stoch ebbe a szerepkörbe lépett elő miután egy nappal korábban 103,5 méteres sáncrekordot ugrott a selejtezőben. Más kérdés, hogy a landolás után megint fogta egy kicsit a térdét, így a szurkolói egyben aggódhattak is érte, hogy vajon rendben lesz-e a versenyre. Szerencsére végülis oda tudott állni a lengyel a versenyre, más kérdés, hogy az aranyéremért az elmúlt versenyeken remek formába lendülő Stefan Kraft és Andreas Wellinger vívtak nagy csatát. Ezt végül kicsivel az osztrák nyerte, megszerezve ezzel a Négysáncverseny után a második nagy címét is pályafutása során. Wellingeré lett az ezüstérem, és amit talán kevésbé vártunk (jobban mondva nem feltétlen a kisebbik sáncon vártuk) egy remek második ugrással a 6. helyről előrelépve Markus Eisenbichleré a bronzérem. Stochnak eközben ma egy kicsi talán mindkét ugrásából hiányzott ahhoz, hogy érmet nyerjen, így a verseny után kissé csalódott volt a lengyel, amikor kicsit megpróbálva kilépni a rajongó szerepéből (ami Kamil esetében nem könnyű) a mix-zónában olyan 180-as pulzussal megkérdeztem, milyenek voltak az ugrásai. Ez lett belőle:

Szombati képek:

Sima német győzelem vegyescsapatban

Utolsó kint töltött napunkon a vegyescsapat-versenyt rendezték, ami az eddigiek közül talán a legsimább versenyt hozta, a német győzelmen olyannyira nem volt semmi izgulnivaló, hogy a vége felé inkább már a hóesést és az egész verseny hangulatát élveztük, mint az érmekért való küzdelmet. Ezzel Wellinger és Eisenbichler is gazdagodott egy aranyéremmel, Carina Vogt pedig begyűjtött mindent, amit női ugróként lehet (a lány párja, Svenja Würth is megérdemli, hogy ideírjuk a nevét, már csak azért is, mert ő is hatalmasakat repült). A második helyre körülbelül ugyanilyen simán jöttek be az osztrákok, míg a harmadik helyet főleg annak köszönhetően, hogy a nőknél övék volt a legerősebb páros a japánok szerezték meg.

Részletes beszámolónk

A vegyescsapat-verseny képei:

Interjúzni ezúttal is sikerült, méghozzá nem is akárkikkel, hiszen az osztrák csapatból előbb Michael Hayböckkel, majd a világbajnok Stefan Krafttal is sikerült röviden beszélni:

Ezen a napon egyébként az éremátadást is megnéztük Lahti központjában, az erről készült képek itt láthatók:

Kraft-dupla

Ilyen előzmények után mentek át a versenyzők a nagysáncra (ezt már mi is csak tévén néztük) ahol az aranycsata a kisebbik sáncot idézte, és amelyben Kraft néhány ponttal ismét legyőzte Andi Wellingert. A 23 éves osztrák ugró ezzel Björn Wirkola (1966), Garij Napalkov (1970), Hans-Georg Aschenbach (1974) és Adam Małysz (2003) után az ötödik síugró lett, aki egy VB-n duplázni tudott. A bronzérmet némi meglepetésre – hiszen előbb vártunk volna egyéni érmet Stochtól vagy mondjuk Maciej Kottól – Piotr Zyła szerezte meg, a szintén váratlanul jól szereplő Andreas Stjernen és Anders Fannemel előtt, majd Maciej Kot és Kamil Stoch következtek a 6-7. helyen, ami egyben előrevetítette azt is, hogy a favorittá előlépő lengyelek mellett esetleg a hirtelen feltámadó norvégoknak is lehet sanszuk az éremre a csapatversenyen.

Részletes beszámolónk

Az első lengyel arany csapatban

Ez végül be is jött, hiszen csapatban a Zyła, Kubacki, Kot, Stoch négyes gyakorlatilag rontott ugrás nélkül, simán lehozta a csapatversenyt, ezzel először nyertek aranyat a lengyelek ebben a versenyszámban. A további helyezéseket pedig, főleg a második sorozatban felerősödő szélben jobbára az döntötte el, hogy ki hibázott kevesebbet a nagycsapatok közül. Miután a norvégoknál egyedül Fannemel második ugrása volt egy kicsit rövidebb (amit Forfang egy 138 méteres sáncrekorddal valamelyest tudott azért kompenzálni) az egyébként címvédő, de a szezon során jobbára szenvedő norvégok nyerték az ezüstöt, míg a bronzéremért folytatott csatában nem utolsó sorban a remeklő Kraftnak köszönhetően az osztrákok megverték a németeket.

Részletes beszámolónk

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Lahti és a világbajnokság közelről

A sportszakmai oldal mellett blogunk életében is kiemelt helyen szerepelt a Lahti világbajnokság, annál is inkább, hogy péntektől vasárnapig a helyszínen követhettük a versenyeket. A dolog különlegességét ezúttal az adta, hogy most először sikerült másodmagammal sajtóakkreditációt szereznünk erre a három napra, ami úgy, hogy – nem titok – alapvetően mi, akik ezt az oldalt szerkesztjük egyikünk sem újságírásból élünk, hatalmas lehetőség volt.

Ennek köszönhetően ezúttal sokkal inkább testközelben lehettünk a legfontosabb történésekhez, bár egyébként a lahti aréna elég jól ki van találva, úgyhogy szurkolóként (mert azért nem csak a médiának fenntartott zónából néztük a versenyt) is jól beláthatóak a sáncok. Ami viszont nyilvánvalóan csak így jöhetett össze, az a személyes találkozás a síugrókkal, akik közül egyiket-másikat, ha már ott voltunk, el is kaptuk egy-egy kép illetve egy rövid interjú erejéig.

Egyébként ezen túlmenően is érdekes (és egyben szokatlan) volt rácsodálkozni élőben, hogy mennyire igyekeznek kiszolgálni a szervezők a média munkatársait, hiszen rendelkezésünkre állt a sajtóközpont is rögtön a síközpont mellett, ahonnan azonnal tudtuk küldeni mondjuk a friss képeket – mit nem adtam volna egy ilyenért egy-egy korábbi alkalommal – a helyi önkéntesek pedig szó szerint minden kívánságukat lesték: ha kellett rajtlistát hoztak, vagy ha úgy adódott, hogy csak mi voltunk még a mix-zóna környékén (éppen próbasorozat volt miközben párhuzamosan zajlott egy sífutóverseny is) még azt is megkérdezték, hogy, szeretnénk-e most beszélni a versenyzőkkel mert akkor úgy irányítják őket, szóval idilli volt az egész.

A hangulatra és a közönségre egyébként nem lehetett panasz, hiszen mindhárom nap sokan voltak a versenyeken. Egyedül talán a vasárnapi vegyescsapat-verseny volt kivétel, amikor talán a késői időpont miatt is, amikor kiderült, hogy a finnek nem jutottak be a második sorozatba, mint a focimeccsen, ha rosszul áll a hazai csapat, a szurkolók nagy része elindult hazafelé. Kiemelt volt viszont a szombati nap, amikor ki lehetett tenni a „megtelt” táblát a stadionra és valóban, telt ház előtt, nagyszerű hangulatban zajlott a férfiak normálsáncos versenye. Ami nyilván ezen még dobhatott volna valamelyest, ha a finneknek is lett volna számottevő éremesélyesük, így csatlakozva ahhoz a szurkolóhoz aki „Make makihyppy great again” feliratú táblával tüntetett a finn síugrásért azt kívánjuk nekik, hogy ez a nagymúltú ország ismét jusson mielőbb az élmezőny közelébe.